48.02180436765, 21.73876035
A Nemzeti Összetartozás Napján idén is megemlékeztünk a Nyíregyházi Rókahegyi Görögkatolikus Templomnál a trianoni gyászos eseményről, illetve az összetartozásunkról. A résztvevők között jelen voltak néhányan a Vitézi Rend tagjai közül is.
Az idén immár többedik alkalommal gyújtottuk meg az összetartozás tüzét a templomunk udvarán. A már bevált szokás szerint mindenki hozott hozzá egy-egy darab fát (illetve többet is). A Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Baracsi Endre az utolsó pillanatban lemondta a részvételét (programtorlódás miatt nem tudott volna ideérni). Ennek ellenére sem maradtunk ünnepi gondolatok nélkül: a Himnusz eléneklése után a Templom papja, a Rend székkapitánya ugyanis előre készülve, elmondta megemlékezését. Majd pedig következett Reményik Sándor ünnepi verse, amit többen is meghatódva hallgattak. Ezt követően - szokás szerint - egyéni emlékezésekre volt lehetőség, illetve egy kissé kötetlenebb beszélgetésre. A Szózat ünnepélyes eléneklésével zártuk az ünnepségünket, ám még egy ideig együtt maradtak az emlékezők.
Nagyszerű érzés a magyarság tudatunkat ilyenformán is ápolni! Folytatjuk. Jövőre újra együtt leszünk.