Mezővári

2021. június 4-én második alkalommal kapcsolódtunk az Összetartozásunk tüze összmagyar megemlékezéshez Mezőváriban a Dózsa és a Vadász utcák találkozási helyszínén.

Tavaly, a Trianoni Békediktátum aláírásának 100. évfordulóján is égtek ugyanezen a helyen Összetartozásunk lángjai, amelyeket az akkori zápor nagyon hamar elmosott.

Mit jelent egy majdnem 100 %-ban magyarlakta földrajzi határszéli (Mezővári-Tiszakóród, a Tisza folyó lett a "válaszfal" a 2 magyar község között) nagyközség lakosai számára az elszakítottság az anyaországtól? Itthon, szülőfalunkban, természetesen, anyanyelvünkön társalgunk egymással, magyar adásokat nézünk, illetve hallgatunk a televízióban, rádióban, még (fontos kihangsúlyozni a "még" szót) van magyar iskolánk, óvodánk. Így, látszólag, ez egy magyar község mindennapi életvitele. Ebben a realitásban itthon, a falunkban, a közegünkben, a közösségünkben, jól is érezzük magunkat.

Mi az, ami mégis hiányzik? Elsősorban, a jövőkép itthon. Egyre több, elsősorban, fiatal család hagyja el a szülőfalut biztos munkahely, olyan munkabérek biztosítottsága miatt, amiből meg lehet élni. Egyre több üres porta van a falunkban. A középiskolánkban a 2000-es évek elején még több, mint 500 tanulót oktattunk-neveltünk, jelenleg már a tanulóink létszáma nem éri el a 350 főt. Ez nem csak az alacsony születésszám következménye, hanem az elvándorlásé is.

Sétálva a szülőfalumban, látva az egymás mellett néhány eladó vagy egyszerűen csak üres portát, elgondolkodok a következőn: "Átadjuk a helyünket? Eljön az az idő, hogy itt nem magyarul szólnak egymáshoz az itt élő emberek?" Ezek a gondolatok a besztercebányai kirándulásunk után váltak visszatérő gondolatokká számomra. Sétáltunk a híres, egykori magyar bányaváros központjában és nem hallottunk magyar szót! És jöttek számomra a hasonlatok a szülőföldemmel.

Van-e kiút? Mi a megoldás? Szeretjük a magyar történelmi múlttal rendelkező szép szülőföldünket, Kárpátalját, szülőfalunkat, itt vagyunk itthon. De az Ukrajnában napirenden lévő már szinte mindennapi politikai botrányok, emberellenes politikai kezdeményezések, infláció, egyre magasabb rezsiköltségek alacsony jövedelmek, nyugdíjak, szociális juttatások mellett, úttalan utak, közterületek rendezetlensége, nyelvhasználatunkkal kapcsolatos fenyegetőzések, a nacionalizmus élénkülése stb., egyre jobban ráteszik bélyegüket az itthoni megélhetésünkre, a holnapunkra, törlik itthoni jövőképünket.

Anyaországunk, Magyarország Kormánya, a velünk együttérző anyaországi lakosság rengeteg segítséget nyújt szülőföldünkön maradásunk érdekében: óvoda-, iskolaprogram, szórványprogram, a magyar tannyelvű felsőoktatás támogatása, egészségügyi kezdeményezések, egyéni vállalkozók támogatása a gazdaságfejlesztési program keretein belül (Egan Ede program), történelmi magyar egyházaink programjai, pl.  a reformáció gyermekei támogatás, magyar oktatási, nevelési programok, úgynevezett osztályon kívüli foglalkozások támogatása, magyar civil szervezetek támogatása és még sok más önzetlen segítségnyújtás.

 Természetesen, mi, az itt élő lakosság is keressük itthon maradásunk, itthoni jólétünk megteremtése lehetőségeit és reménykedünk abban, hogy hamarosan szebb napra sikerül itthon ébrednünk és tartós lesz ez a szebb nap.