47.741559267478, 22.1161197
Megkondult a harang, búsan kondult meg a harang a templom tornyában. Az Encsencsi Református Egyházközség a tavalyi évhez ismét méltón emlékezett a Nemzeti Összetartozásra 2024. Június 4. napján. A templomkert udvarába indultak el ifjak, s vének. 18:00 tájékában a templomban megjelentek szívét Nagy Csaba Bartók és Liszt-díjas tárogatóművész ejtette rabul a melengető dallamok átadásával. Nagy Csaba, a Rákóczi Tárogató Egyesület alapító elnöke, évente országos, ötévente tárogatós világtalálkozót szervez. A színvonalas történelmi tárogató elő adás után került megrendezésre az ünnepi műsor, melyet az Encsencsi Általános iskola tanulói adtak elő, Nagy Erzsébet tanárnő felkészítésével. Ezt követően Összetartozásunk emlékművénél az ünnepi koszorúzás alatt megkondult a harang, búsan kondult meg a harang. Mindezek után meggyújtották az Összetartozás tüzét, majd a Kórus szolgálata következett. Sokak számára olyan dallamok csendültek meg, melyek szívtől- szívig hatoltak. Az ünnepünk fényét szónoklattal emelte Csapó Hunor és Csapó Miklós. Szavaik megerősítettek bennünket, hogy az elválasztás ellenére a magyar szív összetartozik, bármennyire is távol vagyunk egymástól. Végezetül tárogató kísérlettel szólalt meg a Nemzeti imádságunk és a Székely Himnusz. Tiszteletes Úr köszönet nyilvánítását fejezte ki a megjelentek számára, illetve hozzá méltó kezdeményezésre tett szert. Az alkalmon lehetőségünk volt segíteni az Székelyföldet sújtó árvízkárosultakon, hiszen feladatunk érezni azt, hogy mi egy vérből valók vagyunk! Az est zárásaként szeretetvendégséggel kedveskedtek a megjelenteknek. Isten áldja Magyarországot és a magyar nemzetet!