45.549145666188, 19.79097745
A délvidéki Szenttamáson 2020.6.4-én este 20 órakor gyülekezett a helyi magyarság. Összegyűltünk a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia mögötti telken, ahová Isten segedelmével egyszer Magyar Ház fog épülni. A helyi tűzgyújtás civil kezdeményezés volt. A tűzgyújtást megelőzően Németh Dezső üdvözölte az egybegyűlteket, fiatalok megosztották velünk Azáry Emil, Sajó Sándor költők verseit, majd Zsúnyi Tibor helyi plébános szót foglalt a kisebbségi lét nehézségéről, reményteljes jövőjéről. Ezt követte a közös imádság. Meghallgattuk Juhász Gyula: Trianon c. versét, Majtényi Flórának gondolatait a hazáról, és Sajó Sándor sorait. 20:20-kor meggyúlt a tűz, és az egybegyűltek közösen elénekelték a Magyar Himnuszt. Néma csend lett. Hallgattuk a tűz pattogását, a zászló lobogását. Átjárta szívünket a fájdalom és a remény is. Bízunk a szebb holnapban, és megmaradásunkban a szülőföldön.