Szamosújvár

47.025256217045, 23.9060396

Tűzgyújtó: RMCSSZ -51 számú Czetz János cserkészcsapat/ Alternativa S Plus Egyesület
Tűzgyújtó országa: Románia
Tűzgyújtó települése: Szamosújvár
Résztvevők száma
31
Az eseménnyel kapcsolatos gondolatok, beszámolók

Cserkészcsapatunknak, Fenntartó Testületének ez volt az első nagy közös együttléte a kijárási tilalom megszünése óta. Több mint 30-an vettek részt az eseményen figyelembe véve a Romániában jelenleg érvényben lévő felkészültségi állapotot. Találkozónk egy csapattalálkozóval kezdődött, melyen 25 éves közösségünk megismerhette az annyira áhitott indulóját, majd az est, fénypontjával -egy ez alkalomra összeállított műsorral- folytatódott. Kétszer 30 perces tömbben megélhettük nemzetünk ürömeit és örömeit egyaránt, arra a sajátos érzésre  hangolodva, hogy összetartozunk mint nemzet, mint testvéri közösség és mint csapat egyaránt. 

Az Összetartozás Tüze esemény összességében jó sikerült, hangulatos és örömteli találkozásnak adott otthont, melyet mi, az adott körülmények között, ünnepként éltünk meg.

http://www.kolozsvariradio.ro/2020/06/04/tuzgyujtassal-emlekezik-ma-a-szamosujvari-cserkeszcsapat-is/?fbclid=IwAR2wY_hOlFFtm35myFvnnMiUGZPJjnXFYyOX4kkBCREz0Q65a8cwfdaFrxI 

MEGEMLÉKEZŐ MŰSOR III felvonásban

I.Felvonás, 20:45 – MÉLYSÉGEK (vetités) 30

NIMRÓD hitét őrző dala – Szkítia

Trianon – Szkítia

KÓS KÁROLY gondolatok- felolvasó: Oberfrank Pál

APPONYI ALBERT gondolatok- felolvasó: Gesztesi Károly

HA MESSZE MÉSZ -Kormorán - Vikidál Gyula

BABITS MIHÁLY gondolatok – felolvasó: Gesztesi Károly

MÁRAI SÁNDOR gondolatok – felolvasó: Makray Pál

JÁSZAI MARI gondolatok – felolvasó: Moór Marianna

A magyar Golgota - Kormorán

 

II. Felvonás, 21:20 – ISTEN ÚJJA MEGÉRINTETT (tűzgyújtás és imátság) 5

 

III. Felvonás, 21:25 – FELEMELKEDÉS (közös dalolás a tűz körül) 30

Himnusztöredék / Emeld fel fejedet – Kormorán

Isten ujja megérintett / Jó magyarnak lenni – Kormorán

Magyar vagyok - Kiss Kata Zenekar

Van egy ország, van egy ház – Varga Miklós

Öleld át, ki melletted áll - Kormorán

Összetartozunk - Balázs Pali

Határtalan dal - Varga Miklós, Balázs Fecó, Keresztes Ildikó, Király Viktor, Bódi Guszti, Kefir, Tamás Gábor, Dér Heni, Szikora Róbert, Kovács Nóra

Nélküled - Ismerős Arcok

Magyar Himusz

Székely Himnusz

Tüzek a közelben