Hungarikum és Civil Közösségi Ház

46.644697232545, 19.49692905

Tűzgyújtó: Bócsa Község Önkormányzat
Tűzgyújtó országa: Magyarország
Tűzgyújtó települése: Bócsa
Résztvevők száma
30
Az eseménnyel kapcsolatos gondolatok, beszámolók

Ha emléknap, akkor ezzel kapcsolatban érzések és kérdések egyaránt felmerülnek. Bócsán ennek jegyében zajlott a megemlékezés: őrtüzet gyújtottak a gyászos békekötés 100 éves évfordulója alkalmából.

Bócsán 20 órakor, az esti harangszóval vette kezdetét a megemlékezés, melyre az eső ellenére több mint 30 ember jött el. Káposzta Lajos történész bevezetője után Szőke-Tóth Mihály polgármester mondta el gondolatait.

A beszéd a korabeli helyzet felvázolásával kezdődött: „Az biztos volt, hogy az I. világháborút követő időkben átalakul a világ. Az azonban, hogy ez a magyarság ilyen súlyos büntetését vonja magával, nem volt törvényszerű.”

Mint elmondta, az okok között első helyen állnak az addig több évtizeden keresztül elkövetett bel- és külpolitikai hibák. 1918 végétől pedig végzetesen hat az akkori magyar politikai elit tehetetlensége, valamint hibás igazgatási és hadügyi döntések sorozata. A vesztes helyzetet tetézte a ma is sokszor tapasztalható széthúzás.

Az alkonyat beköszöntével, meggyújtották a 100 emlékgyertyát a kopjafa lábánál, majd 20 óra 20 perckor lángra lobbant az őrtűz is. Igazi cserkésztűz volt, földbe ásva, a gyeptéglák félretéve, hogy aztán be lehessen újra fedni a helyét a közparkban. A pattogó gallyfák fényében Reményik Sándor „Nem nyugszunk bele” c. verse hangzott el, majd a Miatyánk és Himnusz következett. Az estét beszélgetés és szelfizés zárta le.

A 100 mécses fényében lengedező nemzetiszínű zászlók és az őrtűz jó hátteret biztosított idősnek és fiatalnak egyaránt. Mert Bócsán az emlékezés is az értékekhez és az élményekhez tartozik!

Tüzek a közelben

Tűzgyújtó: Kaskantyú Község Önkormányzata
Tűzgyújtó országa: Magyarország
Tűzgyújtó települése: Kaskantyú